

Jessica Sutta (született 1982. május 15-én, Florida, Miami).
Három
évesen kezdett táncolni és azóta egészen mostanáig táncolt. Amerika egyik
kedvenc táncos-hajrázós táncbandájában a Miami Heat-ben is
benne volt. Pontosabban amikor benne volt, ő volt a csapat vezetője. Nem sok
barátja volt, de ez megváltozott miután elment Robinhoz felvételizni a PCD
Lounge-ba. Robint egyetlen mosollyal meggyőzte, hogy igenis helye van a bandában.

2002-ben
költözött végleg Los Angelesbe és szabadúszó táncos lett. Megjelent
Will Smith videóklippjeiben, Baby Bash Suga Suga
c. klippjében, Craig david és Gloria Estefan klippjében és
még sok másban. Robin 2002-ben azt mondta: Nem kétséges
hogy Jessica tagja lesz a Pussycat Dollsnak!

Jessica
elmondása szerint, amikor először meglátta a PCD Lounge-s fellépést, már
akkor tudta, hogy ő ezt akarja csinálni. Ami zavarta az a haja volt. Jess
ugyanis azt hitte nem elég dús a haja ahoz hogy a lányok közé bevegyék. Még
azon is gondolkodott hogy póthajat rakat be magának. Robin meggyőzte az
ellenkezőjéről.
2007-ben
szerepelt egy játék vetélkedőben az Identity-ben, ami
Amerika kedvenc vetélekdője.
Csakugyan
2007-ben Paul Van Dyk felkérte Jess-t egy duettre. Ebből
született a White Lies, ami megjelent maxin is és Paul első bemutatkozó
lemezén is, pontosan 2007 júliusában.

Érdekességek: Kedvenc bandája a Black Eyed Peas
és a többi PCD-s lányal imádja Britney Spearst. Kedvenc filmjei az American
Beauty és a Zoolander. Imádja Ben Stilert és elmondása szerint minden
filmjét látta. Rajong a Szex és New York sorozatért. Vold idő amikor 24 órán
át csak azt bámulta DVD-ről. Jess nagyon szeret főzni. Kutyája Star névre
halgat. Jess a Beatles egyik tagjáról Ringo Star-rol nevezte el.
